Brüsszeli autószalon – Néhány különlegesség

A brüsszeli autószalon talán nem tartozik a nagyobb jelentőségű autókiállítások közzé, ugyanakkor az idei tartogatott néhány meglepetést. Volt olyan, amivel már Frankfurtban vagy Párizsban találkoztam, mégis felbukkant néhány modell, amelynek még a hivatalos (újságírók előtt történt) bemutatója sem történt meg.

Skoda Vision C

20150116-Brussels_Autosalon-4A Skoda Vision C koncepcióját a 2014-es genfi autószalonon mutatták be, amely a Skoda jövőbeli stílusvonalát mutatja be. A Vison C koncepció elvileg az Octavia és a Superb közötti résmodell (Octavia CC) lenne, bár vannak akik az új Superb előfutárát is látják benne. A kupé Octavia kissé talán Audis vonalakkal operál, de a lámpák “finomhangolása és a belső véglegesítése után ízléses autó lesz.

Jaguar F-Type V8 R AWD

20150116-Brussels_Autosalon-22

Egyes információk alapján a Jaguar F-Type V8-as motorral szerelt változatait automatikusan négykerék-hajtással szerelik majd. Ennek jegyében állították ki a fehér prototípust, amely alig, hogy kiszálltam, felhajtott tetőkkel és bezárt ajtókkal várta a látogatókat, így egyedül talán pofátlanságomnak köszönhető, hogy beleülhettem. Az 5.0 literes feltöltős motor 550 lóerőt és 625 Nm présel ki magából, így valóban szükség lehet a négykerék-hajtásra a megzabolázására.

Audi Q7

20150116-Brussels_Autosalon-17Számomra egyértelmű meglepetés volt Brüsszelben látni az új Audi Q7-est. Valamikor megjelenése után egy céges bemutató kapcsán volt lehetőségem vezetni a régi változatot, amely egyfelől lehengerlő, másfelől rémisztő benyomást tett rám. Nem utolsó sorban ez a találkozás ihlette az első blogbejegyzésemet, amely során Q bemutatta Bond 007-es ügynöknek új szolgálati járművét.

Masztodon méreteit maga mögött hagyva az új Q7 divatos, személyre szabott sportöltönyt visel. Immár nem egy túlsúlyos szumóbirkózó, hanem egy kigyúrt atléta áll előttünk, amely láttán a vetélytársaknak bizony fel kell kössék a gatyájukat.

DS Divine

20150116-Brussels_Autosalon-14A DS Divine-t már a párizsi autószalonon is bemutatták, egy akkori tudósítás csak úgy jellemezte, hogy franciás megoldás egy nem létező problémára. Az autón ugyanis nincs hátsó ablak, így egy kamera képét vetíti ki oda, ahol eredetileg a visszapillantó tükör lenne. Ugyanakkor a steppelt bőrbelső sem utolsó, és bizonyos formai elemeket szívesen látnék a jövő DS modelljein.

Ford S-Max

20150116-Brussels_Autosalon-21Az új Ford S-Max szintén lezártan várta a látogatókat. Az autó megtartotta sportos jellemvonásait, amelyek továbbra is az egyik legvonzóbb egyterűvé teszik. Persze a ráncokat kivasalták, a lámpákat modernizálták és a belső is megújult. A fenti képen a talán kissé túl sallangmentes műszerfal látható, de az biztos, hogy helyhiányra továbbra sem lesz panasz.

Mazda 6

A legvégére hagytam az új Mazda 6-ost. Az autó személyes kedvencem, beülve továbbra is az otthon vagyok érzése fogad. Az autó végre megkapta az Mazda 3-ban bemutatott fedélzeti rendszert, amit már a bemutatásakor is hiányoltam. A ráncfelvarrással eltűnt a hagyományos kézifék, helyét elektromos rögzítőfék vette át, a kartámasz helyén pedig egy redőnnyel zárható rekesz található. A konzolt úgy alakították ki, hogy magában is betöltse a kartámasz szerepét. A műszerfalról eltűnt a kritizált díszléc, helyét varrott bőrborítás vette át. Összességében jelentősen javult a minőségérzet, azonban a vetélytársak is megújultak, így a Mazda továbbra sincs lépéselőnyben, de talán elmondható, hogy pontosan azt kínálja, amire szükség lehet.

Szintén újdonságként jelenik meg az összkerékmeghajtás, amely első pillantásra bizony borsos felárat képvisel. A kiállított kétféle Mazda 6 kombi közül az egyik bézs bőrbelsővel, a 175 lóerős dízellel és kézi váltóval felszerelve 36.780 euró, míg a hagyományos fekete bőrkárpittal, automata váltóval és összkerékmeghajtással szerelt második kombiért 41.430 eurót kérnek a szalonon kiadott információk szerint. Az alapár 25.190 euró lesz.

Written by:

One Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *