Autosalon Brussels 2016

A blogposztjaimat visszanézve láthatóan fix pontnak tűnik a brüsszeli autószalon. Ez a rendezvény ad egy kis löketet egy újabb bejegyzéshez, vagy esetleg előtte még néhányhoz. Néha hosszabban, néha rövidebben, néha több-kevesebb képpel, de az autószalon megjelent az év elejei posztok között. Pedig az autószalonok között Brüsszel nem foglal el kiemelt helyet. Na jó, jelenleg ez van a legközelebb hozzám, ugyanakkor ez a helyzet lehetőséget adott arra is, hogy ellátogassak a frankfurti és a párizsi autószalonokra is. Mondhatni, visszatérő, ám nem igazán kitartó vagy alapos szalonozó vagyok.

Ha ugyanis megnézitek, nincsenek több részre osztott, minden autómárkára lebontott posztjaim, nincs minden autó alaposan lefényképezve, és nem is tudok több napot eltölteni egy szalonon, hogy mindezt megtegyem. Ehhez jön még a tömegeffektus, amikor magyarosan és őszintén szólva megtelik az ember hócipője, elege lesz a levegőtlen csarnokoktól, az egymáshoz szoruló emberektől, a sokszor agyamenten hosszú soroktól bizonyos kiállítóknál. Mondjuk ebből a lehető legrosszabb tapasztalataim Frankfurtból vannak, ahol bár mesterien kezelik az autóval érkező embereket, aránylag biztos, hogy akad parkolóhely, és elég profin megoldják a parkoló és a bemutató csarnokok közötti buszozást, az embert odabent érik a legnagyobb meglepetések. Ilyen például az egyirányúsított kiállító csarnok, ahol egy bejárat van, egy irányba hömpölyöghet az ember a tömeggel, és igazán nem tud élvezni semmit. Ugyanez a végeláthatatlan és gyakran értelmetlenül hosszú sor az Audi épülete körül (igen, körül, mert a repülőterekről is ismerős terelőkarámokkal a kocka épület több oldaláról vezetik a tömeget a bejárat felé. De szinte hasonló a helyzet az összes német autógyártónál, ahol szinte lehetetlen (vagy inkább kibírhatatlan) sorra jutni, ha esetleg az expo területének ellenkező oldaláról kezdjük a bejárást.

Idén az utolsó nap sikerült eljutni a brüsszeli autószalonra, ahol szintén tömeget vártam, bár általában jóval kezelhetőbb és elviselhetőbb mértékben, mint máshol. Igaz, hogy nem jellemző, hogy itt lepleznének le valamilyen világra szóló új modellt, vagy állítanak ki koncepció autókat, de általánosan elmondható, hogy mindenki és a helyzethez képest nívósan képviselteti magát. Szóval tömegre számítottam, már csak azért is, mert a honlapon tájékoztattak arról is, hogy nagyobb kézitáskával, hátizsákkal nem lehet bemenni a kiállítás terültére, és a helyszínen szembesültem azzal is, hogy a korábbi több bejárat helyett egyetlen főbejárat volt, ahol alaposnak számító (fémkeresővel átvizsgáltak) ellenőrzést tartottak, és külön kapun kellett átmenniük a nőknek és a férfiaknak. Szóval, a tömeg azért adott volt, de az ellenőrzésen nem kellett sorban állni, és bent sem volt elviselhetetlen az ember áradat, nem volt olyan kiállító, ahova nem lehetett odaférni.

Már csak azért is megérte átesni a hercehurcán, mert enélkül lemaradtam volna olyan lassan köztudomású információról, amit a BMW standján sikerült megtudnom.

20160124-IMG_4143

“Az M a legerősebb betű a világon.”

Ha az Austin sárga M-modell nem is példázza a fenti mondatot, a fal elé kiállított M4 Coupé már nem éppen diszkréten bizonyítja az állítást. A visszafogottnak nem igazán nevezhető narancssárga felnik, a csomagtartóra erősített szárny, a lopakodó szürke fényezés ellenére sem szürkül be a tömegbe az autó. Ha pedig előröl nézzük, a motorháztető formázása olyan, mintha a motortérre felszerelték volna a BMW emblémát, majd belehajtottak volna a forró fémbe és az abban keltett hullámokkal együtt megszilárdult.

20160124-IMG_4148

Természetesen nem csak a BMW állít ki látványos autókat. A Range Rover az Evoque Convertible-lel, egy kabrió terepjáróval sokkolja a közönséget, a VW csoportnál az Audi a Prologue Quattro koncepcióval, a VW a Sport Coupe Concept-tel próbálja a nézőket bevonzani. Mondjuk a VW standon állt a vidám színekre festett Love Bug is, de még meglepőbb egy családi kombiba ülve 320 km/h számozást látni a sebességmérőn, ugyanis kiállították a VW Golf R Variant-ot is.

Persze van még más látni való is. Ha esetleg nem zsibbasztja le az embert a sámándobos Isuzu látványa, akkor totál képzavar alakul ki nála a western stílusban berendezett Suzuki standnál, ahol cowboyok vagy inkább cowgirl-ök próbálják megragadni az érdeklődők figyelmét. Technikai érdekességként a Toyota kiállította az új Priust és a Mirai-t, amiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy nem rémisztgetésnek szánták-e. A standot talán a méltatlanul eldugott és félbevágott Toyota Auris Touring Sports dobja fel, ami betekintést enged a hibrid rendszer rejtelmeibe.

20160124-IMG_4227

Ha az emberben ezen a pontom van még némi elszántság, megpróbál áttörni az autó kiegészítőket, tisztítószereket, tuning kit-eket kínáló vállalatok standjain, és közbe belebotlik a Mátrix filmekből elhíresült effektust készítő készülékbe, és elálmélkodik, hogyan lehet felhasználni több tucat sorba kötött Canon-t…

20160124-IMG_4232Ha nem jutottunk el a végkifulladás és a kétoldalú tömegundor állapotába, eljutunk a nem hétköznapi autók csarnokába. A Bentley meglehetősen sok autóval képviselteti magát, kiállítva a Bentaygát is, ami talán értelmezhetetlen jelenség az Aston Martinok és Rolls Royce-ok között. Azontúl, hogy nem mindennapos látványban van része az embernek, meglepő, hogy Frankfurttal ellentétben itt nem hogy odaférni a Ferrari, a McLaren standjához, de nyugodtan lehet levegőt venni, anélkül, hogy más aurája az arcunkba tolakodna. És itt találkozhatunk a nagy távolságok, hosszú utak leküzdéséhez tökéletesen alkalmas, a luxus elképzelhető és eddig el nem képzelt változataival felszerelt kisbuszok is.

20160124-IMG_4303

A Porsche 918 Spyder-en kívül talán a legmeglepőbb kiállítási tárgy a félig Legóból épített RSR, ami így is képes elhitetni az emberrel, hogy mozgásképes járműről van szó.

20160124-IMG_4276

Az igazi meglepetést és izgalmat azonban az expó túloldalán található és ez alkalommal beltérre költöztetett Tech Track jelenti. A csarnokban nem csak egy városi környezetet szimuláló pályát alakítottak ki, hanem az SUV-k és terepjárók részére izgalmas kínzóeszközöket agyaltak ki, amivel a valós terepviszonyok között találkozni lehet. Volt éles szögű bakhát, az ellentétes sarkokban lévő kerekek tapadását és hajtását tesztelő út, billenő hinta, emelkedő és lejtő… Bocsánat, ha nem megfelelő megnevezést alkalmaztam.

20160124-IMG_4202

Lenyűgöző látvány, ahogy az autók egymás után nekiveselkednek az akadályoknak. Jól látszik, hol különül el a telekjárók és terepjárók kategóriája, mert bizonyos akadályokat az előbbiek messzire kerülnek. Ettől függetlenül ez ember lélegzetvisszafojtva figyeli a bakhát tetejére araszoló autókat és várja, mikor billenek át a túloldalra…

A legvégén a kíváncsiságtól hajtva belestem az Alfa Romeo standjára, ahol bizony kiállították a sokak által várt Giuliát, és betekintést engedtek a beltérbe is. Itt szintén nem volt tömeg, de azért túlságosan nyugodt pillantást sem lehetett rá vetni. Az autót látva még mindig nagy kár, hogy csak a megjelenés csúszásáról adnak híreket. Legutóbb az autó biztonságával kapcsolatos (bár később cáfolt) kételyek láttak napvilágot, ami nagy kár, mert alig várom, hogy lássam és halljam az 510 lóerős változatot.

20160124-IMG_4319

Szóval, ha valaki erre jár, és nem bánja, hogy nem látja a legújabb koncepció autókat, de óriási tömeg nélkül szeretne közelebbről megismerkedni a gyártók kínálatával, akkor az brüsszeli Autosalon az egyik legjobb hely, hogy mindezt megtegye. És nem csupán az autókkal való találkozásra nyílik lehetőség, hanem megtapasztalhatja a csodálatos belga időjárás szeszélyeit, amely pár óra alatt különböző arcokat tud mutatni. Például felhők mögé rejti az Atomiumot…

20160124-IMG_4323

Written by:

Be First to Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *