Quantum of the Seas – Út az Ems folyón át

2014. szeptember 22-én a világ második legnagyobb utasszállító hajója, a Quantum of the Seas, megkezdte pályafutása egyik legfontosabb útját az Ems folyón át. A talán kissé szenzációhajhász kezdőmondat valóban fontos állomás a hajó életében. Bár a papenburgi Meyer Werft hajógyár dokkjától az Északi-tengerig tartó 32 km-es út első hangzásra nem tűnik észbontónak, azért nyilvánvaló, hogy egy tengerjáró hajó nem igazán alkalmas a folyami hajózásra.

A Meyer Werft cég 1795-ös megalapítása óta Papenburgban gyártja a különböző hajókat, és annak idején az Északi-tenger szélsőséges időjárása elleni védelem miatt épült fel a gyár a szárazföldön. A cég által épített első gőzhajónak, a Triton-nak, még talán nem okozott különösebb nehézséget végighajózni a folyón, hiszen a maga 35 méteres hosszával, 5,52 méter szélességével, 2,87 méter merülésével és 135 tonnájával meg sem közelíti a Quantum of the Seas méreteit. A hajó 348 m széles, 41,4 m széles, tömege 167.800 bruttó regiszter tonna. (Összehasonlításként a hajó oldalán látható “mentőcsónakok” hossza 12,5 m, szélessége 5,4 m).

Az utat már előző vasárnap meg kellett volna kezdenie, de pár “apró” problémával szembesültek. Az alábbi infógrafikán is látható, hogy a kihajózáshoz 20 csomónál gyengébb szélre és teli- vagy új holdra van szükség, azonban szombaton este ez az időjárás fogadta a látogatókat:

20140920-papenburg-236Persze az eső, ami ronggyá áztatott, még nem lehet akadály egy ekkor hajó előtt, azonban a másik “apró” probléma már igen:

20140920-papenburg-93A hajó merülése 8,2 méter volt, a folyó vízállása 7,5 méter…

Ahhoz, hogy a hajó biztonságban végigutazzon a folyón, a csatorna előtt található árapály-zsilipet (amit a Meyer Werft cég épített) lezárják, így duzzasztva vissza a folyó vizét. Az út így sem eseménytelen, amit az alábbi ábra is jól mutat. A folyón gyakorlatilag pár centiméter marad a hajó oldalai mellett. Annak érdekében, hogy megóvják a hajó azipodjait és hajócsavarjait, két, egyenként 9.000 lóerős vontatóhajó segítségével teszi meg a hajó az utat. A hajó gyakorlatilag végig “tolatja” az utat, hogy jobban manőverezhető maradjon. Útközben 4 hidat teljesen lezárnak, felnyitnak, vagy elhúznak az útból, illetve kikapcsolják a magasfeszültségű vezetékekben az áramot, amelyek így összezsugorodnak és hajó 1,8 méter térközzel fér át alattuk. A 32 km-es út 10 órán át tart majd, a vontatóhajók 2-4 csomós sebességgel haladnak, ami gyakorlatilag egy idősebb ember sétatempója, de a tények ismeretében érthető a “lassan járj, tovább érsz” megfontolás.

Quantum of the Seas - Conveyance

Written by:

Be First to Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *