WTCC

A ma reggel Michelisz Norbert győzelmének hírével indult. Gyakorlatilag a Honda hazai versenyén, a nullázó gyári csapat hírnevét megvédve győzött Norbi a narancs-fekete csodával. Hihetetlen érzés, amikor az ember ismerve a körülményeket látja, hogy a tehetség és a befektetett munka, szenvedés meghozza a gyümölcsét. Külön öröm volt látni az összefoglalókban a tavalyi hungaroringi futamot, amit a helyi EuroSport csak úgy feliratozott: “A magyarok megőrülnek Micheliszért”. A vágó képeken pedig a boldog Michelisz, a Zengő csapat, és a táncoló, vígadó Hungaroring jelent meg.

Ismét egy apropó, hogy visszatérjek a frankfurti autókiállításra. Talán eljutok odáig is, hogy részletesebben meséljek a kiállításról, hogy miért nem láttam sok mindent, de az előző posztból is kitűnhet, hogy a Honda stand környékén is megfordultam. Barátom, Lázár Péter Mazda3-ról szóló bejegyzése kapcsán már megjelent néhány gondolat, és elmondtam, hogy a kiállított autók között volt Monteiro Hondája is, amivel csak az a baj, hogy nem Micheliszé… Azt hiszem, a sok magyar hangot hallva többen is körbeállták volna :)

20130914_Frankfurt, Honda-6

A bejegyzésnek apropót ad a második futam rajtja is, ahol a már világbajnok Yvan Muller próbált egy térben tartózkodni Norbi Hondájával, ám most ő is pórult járt. Kevés vígasz, hogy a Chevy gyakorlatilag lepattant Norbi autójáról és a korlát fogta meg, sajnos Norbi is kiesett. Frankfurtban a Citroën kiállította a túraautó világbajnokságban jövőre induló autóját, a Citroën C-Elysée WTCC-t, amelyet a mostani világbajnok Yvan Muller és egy “zöldfülű”, Sebastien Loeb fog terelgetni a versenyeken. Annyi bizonyos, hogy ismerve a Citroën sporteredményeit, nem fognak kispályázni és nem is bíznak semmit a véletlenre.

20130914_Citroen, Frankfurt-3

Az autóba ugyanaz az 1598 cm3-s közvetlen befecskendezéses turbófeltöltős motor kerül, ami a DS3 WRC-be is. A motor teljesítménye 380 LE, amit 6000-es fordulatnál ad le, a nyomatéka pedig 400 NM 4500-as fordulaton. A teljesítményt az autó 6 sebességes szekvenciális váltón át adja át a 18 colos kerekeknek. Mivel a Citroën csak a jövő évi gépre koncentrál, nem kell a versenyekkel foglalkozni, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem kevés előnyre tehet szert. Reméljük azonban, hogy Norbi többször is a fenti képet látja a visszapillantó tükörben, amikor leintik a versenyt…

Written by:

One Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *