Talán ez volt az egyik legnehezebben elkészülő poszt a blogon. Nem azért, mert nincs miről írni, hanem mert annyi input, élmény ért odalátogatásunkkor, hogy szinte már nem is tudom, hogyan kezdjem, illetve hogyan foglaljam őket össze. Hogyan lehetne a közel kétszáz fénykép mellett összefoglalni a látottakat, elmondani az élményeket? Hogyan mondhatnám el, milyen érzés egy 1921-es versenyautót betolni, mindezt ingben, zakóban, és milyen érzés, amikor ez az autó olajos füstöt köpve beindul… Tegyünk próbát…
Idén harmadik alkalommal rendezték meg az Arts et Elégance napot a Chantilly-kastély területén. A hivatalos adatok szerint negyven autóklub 800 autóval képviseltette magát, és 13,500 látogatót érdekeltek a helyszínre felvonultatott régiségek, ritkaságok, koncepcióautók.
De mi is a Chantilly Arts et Elegance nap? Egy nap, amikor az érdeklődők, résztvevők egy békebeli világban találják magukat. Egy világban, ahol az autó nem pusztán a helyváltoztatás eszköze, hanem a jövő hírnöke, az új technológiák elhozója, az addig elképzelhetetlen formák lehozója volt. Mai világunkban az autók egyre jobban elveszítik mechanikai gyökereiket, egyre inkább elektronikával tömött szerkezetek lesznek, amelyeknek egyetlen céljuk, hogy a lehető leghatékonyabban, a legnagyobb kényelemben és biztonságban juttassanak el minket a célunkhoz.
Most képzeljünk el egy világot, amelyben a lovaskocsikkal biztosítják az áru- és személyszállítást. Képzeljük el, amikor ebben a világban megjelenik egy lovak nélkül, döhögve, pöfögve haladó valami… Ebben a világban az autó a Ford T-Modellig a gazdagok kiváltsága volt, így az autózás kéz a kézben járt a stílussal és eleganciával. Mert lehet egy autó füstöt eregető, olajat köpködő gépsárkány, a lord, az mindig lord marad. Az elegancia a terjedését segítette a korai időkben a tömegtermelés hiánya is, amikor az autókat kis számban készítették. Ekkor a potenciális vevő két választás előtt állt: egyszer ki kellett választania a céget, amely az alvázat, a hajtásláncot, futóművet, a kormányzást és hűtést biztosította, másodszor pedig a karosszéria gyártó céget, amely szintén az autó egyéniségét biztosította.
Talán ezt a gondolati világot képviseli a chantilly-i rendezvény, amikor felsorakoztatják az autóvilág ritkaságait, legyen azért, mert már csak pár darab létezik, vagy azért mert józan ésszel felfoghatatlan pénzbe kerülnek. De ez nem egyszerűen csak egy autós seregszemle, hanem ajánlott dress code-dal rendelkező nap, ahol kérik a látogatókat, adják meg a módját, érkezzenek a régi időket tisztelő öltözetben. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy néhányan nem jöttek farmerban, pólóban, de a legtöbben a laza eleganciát képviselve jelentek meg.
Maga a helyszín is biztosítja az időutazást: a Párizstól 50 km-re fekvő kisváros, a tejszínhab hazája, ad helyet Franciaország legnagyobb lóversenypályájának, és rögtön a város szélén emelkedő kastély és annak csodálatos kertje idilli teret biztosít a régi és új autók kiállítására, és egy nyugodt piknikre… Valóban piknik, hiszen az ideérkező autók nagy része saját kerekén érkezik, és néhány kivételtől eltekintve a kiállított autók inkább egy klubtalálkozó résztvevői, semmint garázsban tartott és dédelgetett műtárgyak. Akik megtették az idáig vezető utat, csodálatos környezetben élvezhették és élvezték a márkatársakkal való találkozót.
Ha a város felől érkezünk a helyszínre, a Bonhams aukciósház sátránál találjuk magunkat, és innen kezdődnek a meglepetések. A sátor körül szétszórva az aránylag alacsonyabb leütési ár várományosai állnak. Az 1984-es Renault 5 Turbo a maga 65-85 ezer eurós várható árával szinte ár olcsónak tűnik az 1967-es Maserati Mistral 4000 Coupé 170-230 ezer euró köré várt árához képest. A Pininfarina karosszériás Ferrari 330GT 1964-ből már ezek felé licitál a maga 240-280 ezer euróra tippelt árával. Azonban a valódi meglepetéseket maga a sátor tartogatja. Az egyik sarokban egy Maserati OSCA 1600 GT Coupé áll, amely a leírása alapján egyike az elkészült 128 példánynak, és szintén egyike a 98 Zagato által készített autónak. Az árát 280-330 ezer euróra teszik.
A szemközti oldalon az Auto Union Horch-jai állnak, nem csak az árakat srófolva feljebb, de egy szeletet mutatva az autótörténelem egyik dicső korszakából.
A német autóipar alapítóatyáinak egyike, August Horch, 1868-ban született Winningenben, és a technikum elvégzése után egy lipcsei hajómotor gyárban dolgozott. Következő munkája Karl Benz mannheimi autógyárának vezetése volt, de munkaadója konzervatív hozzáállásán feldühödve Horch pénzügyi támogatókat keresett saját vállalkozásához. Ennek eredményeként alakult meg önálló cége 1899-ben, majd költözés után 1904-ben a Horch & Cie. Motorwagenwerke AG-t.
Horch Benz farmotoros „lónélküli szekereit” elavultnak tartotta, és az 1900-ban bemutatott első autója kéthengeres, orrmotoros, de hátsókerék meghajtású volt, amely később Németország szerte elterjedt. Később négy és hathengeres modellek következtek. August aktív résztvevője volt a kor túraversenyeinek, ami hatással volt a cég pénzügyi eredményeire, ezért 1909-ben elhagyni kényszerült a céget és megalapította az Audit (a név a saját családnevének latin változata, a jelentése: odafigyel, hallgat).
1923-ban Horch felfogadta főmérnöknek Paul Daimlert, Gottlieb fiát, és együttműködésük gyümölcse a 300-as sorozat volt. Az autót egy 3,2 literes, két vezérműtengelyes, soros, nyolchengeres motor hajtotta, amit a 20-as és 30-as években Horch előszeretettel használt. Daimler távozása után a munkát Fritz Fiedler (aki később a BMW-nél vált híressé) folytatta, aki a Horch 450-hez új, egy vezérműtengelyes soros, nyolchengerest tervezett, amelyet 1931-ben a 600 és 670-es modellekben egy 6 literes V12-es, 1933-ban pedig egy 3,5 literes V8-as követett a 830-as modellekben.
1932-től a Horch az Audival, a DKW-val és a Wandererrel együtt az Auto Union részévé vált, a 30-as években számos modellt gyártott, amelyek mindegyike egyértelműen a felső kategóriát végét célozta meg, így a Horch volt a hazai piacon a Mercedes-Benz egyetlen komoly riválisa. Az 1936-os szezonra bemutatott 853 sorozatot 4,9 literes soros, nyolchengeres motorral, négyfokozatú sebességváltóval és szervorásegítéses hidraulikus fékekkel szerelték.A második világháború után a Horch zwickaui gyára a határ keleti oldalán ragadt, ahol későbbiekben a nálunk is kedvelt Trabantot gyártották. A kiállított autókat nézve valóban szomorú véget ért az egykor a legjobbak közé tartozó nemes márka.
A Horch 853/853a típusból háború kitöréséig 950 példányt építettek, de a szakértők úgy vélik, mindössze 5 autó marad fent épségben azokból, amelyet a Glaserkarosserie készített. A kiállított Horch 853A Sportcabriolet 1938 példányt 2012-ben találták Ukrajnában és négy év alatt állította helyre a Horch Classic. Az újjáépítés során az autó egy ötfokozatú Getrag váltót kapott, a becsült értéke 700-900 ezer euró.
Az 1934-es Horch 780B Cabriolet az 1932-ben bemutatott 700-as család ékköve volt. Az autókat 4,9 literes soros nyolchengeres motorral szerelték, amelyek 100 lóerő leadására, és karosszéria típustól függően 125 km/h végsebesség elérésére voltak képesek. A kiállított autó a második világháború vége felé Fehéroroszországba, majd onnan egy ukrán farmra került. Az autóra 2005-ben találtak rá. Az archívumok átvizsgálása után kiderült, hogy a típusból mindössze 82 darab készült, és a részletes technikai információk megszerzése után hét éves restauráció következett, amely során teljesen megújult az autó. A becsült értéke 600-900 ezer euró.
A Horch 853 Spezialroadster eredeti karosszériája a második világháborúban, vagy azután megsemmisült, és egy kisteherautó karosszériát szereltek rá, amely egy ukrán farmon szolgált. Az autót a Horch Classic 2009-ben vásárolta meg és hosszas kutatások után, a fellelt fényképek, fennmaradt sablonok alapján replika karosszériát építettek rá. Értékét 1-1,3 millió euróra becslik.
Az igazi elképedés azonban a szemközti sarokban vár, ahol az autó látványára és annak árcédulájára is az állak padlón koppanása az egyetlen reakció. Itt áll ugyanis a tűzpiros Mercedes-Benz 500K Roadster 1935-ből. Karosszériája Sindelfindennél készült és mindössze 29 darabot gyártottak belőle. A kiállított példányt annak első tulajdonos családja bocsátotta árverésre, az árát 5-7 millió euróra tették. Mindezt így elmondva és elolvasva szinte már olyan érzésünk lehet, mintha csak egy magyar autóhirdetést olvasnánk: Első tulajdonos, nem dohányzó, garázsban tartott. Pedig a valóság nem is lehetne izgalmasabb.
Az autó az 1935-ös berlini Auto Show szenzációja volt, akkoriban is egy kisebb vagyonba került, és ahogyan az árverési katalógus fogalmazott jelenleg „királyi váltságdíjat” ér. Az autó meghajtásáért egy 5018 köbcentis soros nyolchengeres motor felel, amely a cég Roots kompresszorral szerelt fel. Ennek eredményeként az autó egyébként 100 lóerős teljesítménye 160 lóerőre emelkedett és képes volt a 177 km/h végsebesség elérésére. Az úttartásért független felfüggesztés és szervorásegítéses hidraulikus fékek feleltek. Az alapfelszereltség része volt két pótkerék, biztonsági üvegek, elektromos ablaktörlő, központi kenőrendszer és egy központi ködlámpa. A gyártási jegyzőkönyvek alapján a modellből összesen 354 darabot gyártottak, és mindössze 29 készült Roadster vagy Special Roadster változatban, ami miatt jelenleg ez a világ egyik legritkább és legkeresettebb klasszikus autója.
A kiállított autó eredetileg zöld színű volt és 1935. február 6-i gyártása után a február 14-24 között Berlinben megrendezett autókiállításon a Mercedes-Benz központi standjára került. Az autót még az év márciusában Hans Friedrich Prym vásárolta meg. A Prym Németország legrégebbi családi cége, a közel 400 éves történelmük során minőségi fémtermékeikről váltak híressé. Az autó 1945-ben eltűnt a családi birtokról és 1970-ig nyoma veszett, amikor is egy amerikai gyűjtő kollekciójában bukkant fel újra. 2011-ben az autót elárverezték és ekkor ismét Európába került, ahol a hatóságok lefoglalták, majd 2012-ben egy bírósági döntés alapján visszakerült jogos tulajdonosaihoz.
Padlóra esett állunkat felszedve kiszédelgünk a sátorból, amelynek túloldalán egy Rolls-Royce Phantom I Brougham de Ville fogad. Az autó utastere a régi hintók részletes kidolgozását elegyíti egy kastély társalgójának eleganciájával. Faintarzia, bársony huzat, bronz talapzatú óra, porcelán váza várta az utasokat. A kissé távolabb parkoló BMW Z1 és McLaren 650S-en túl már látszik Chantilly kastélya, gyönyörű hátteret biztosítva a Rolls-Royce, Jaguar, Mercedes-Benz klubok tagjai által felsorakoztatott autóknak.
Természetesen a kiállított McLaren 650S is egy különleges kiadás az ún. „Chantilly Edition”, amelyet az első Cantilly Arts & Elegance rendezvényen mutattak be 2014-ben. Az autó a 12C karosszériáját örökölte és ugyanaz a McLaren M838T 3,8 literes twin-turbó V8-as motor hajtja, így az autó 641 lóerő leadása mellett 333 km/h-s végsebességre képes. Valószínű, hogy az autó teljesítményét ezidáig még nem használták ki, hiszen eléggé bejáratós, mindössze 28 km-t tettek meg vele. Az ára 230-330 ezer euró közé tehető.
Ha tovább megyünk, továbbra is az angol márkaklubok vannak többségben. Morgan, Aston Martin, keverve egy kis Jaguárral és Mercedes coupéval. Azonban feltűnnek ritkaságok, vagy kevésbé ismert típusok is. Főleg francia cégektől, mint a Facel Vega, Delahaye, Delage. Az autók között pedig megbújik az Eredetiség Díj győztese, egy George Irat Torpedo Sport 1926. Az autó tökéletesen eredeti állapotban van, látható rajta az elmúlt 90 év használatának, hatásának minden nyoma.
A hely szelleme és hangulata egyre inkább bevonzza az embert. Sétáló “utcazenészek” szolgáltatják az aláfestő zenét, amit az eleredő eső ellenére is folytatnak, legfeljebb behúzódnak egy fa alá. A következő “sarokban” a Porschék és az amerikai autók dominálnak, ugyanakkor meglepő látványban van részünk.
A régi idők eleganciáját és technológiáját képviselő autók között a Bugatti Veyron látványa olyan, mintha egy UFO szállt volna közénk. Mi lehetne még ennél is meglepőbb? Ha az UFO-k flottában érkeznek. Az egyik facsoport alatt álló tíz darab Bugatti Veyron látványa mind ésszel, mind pénztárcával mérve felfoghatatlan. Azok az autók, amelyek megvásárlásához egy földi halandónak is elég sokáig (valahol a végtelenhez közelít) kellene spórolnia, amelyek egy puszta erő és sebességfitogtatásra készültek, most itt állnak a fák alatt egy parkban, egy füves területen, ahova földúton kell eljutni. Abban sem vagyok biztos, hogy ha lenne ilyen autóm, merném-e bizonyos aszfaltozottnak nevezett utakon használni, erre itt van ez a csoport, akik a legnagyobb lelki nyugalommal Veyronokkal érkezik a piknikre. Azért nekik sem ment el teljesen az eszük, és a lótifuti feladatokra, mint például a helyszínen megvásárolható, Michelin-csillagos szakácsok által összeállított piknik kosarak szállítására egy sokkal olcsóbb autót használnak… Egy Bentley Mulsanne-t…
A francia Köztársasági Gárda lovaszenekarának felvonulása jelzi az újabb program – a Concours d’Elégance – a koncepció autók szépségversenyének kezdetét. A versenyre idén nyolc cég hét autót és egy motort nevezett, amelyek reményeik szerint a szintén általuk kiválasztott divattervező modelljeinek segítségével leveszi a zsűrit a lábáról. A nevezési lista az alábbi típusokból állt: Aston Martin Vanquish Zagato Coupe, BMW Concept Coupé Mille Miglia 2006, Bugatti Chiron, DS E-TENSE, Lexus LC 500, 570GT By McLaren Special Operations, Vision Mercedes-Maybach 6, Rolls-Royce Wraith Black Badge, MV Augusta F4 Zagato.
Teljesen őszintén bevallom, a lista láttán rögtön elfoglult voltam a Vision Mercedes-Maybach 6 iránt. Amikor az első képek megjelentek az autóról, megdöbbentem, mert teljesen értelmetlennek találtam. Egy autó, aminek a motorházteteje olyan hosszú, hogy repülőgép-anyahajókon leszállópályának használnák, egy forma, ami valóban tisztelgés a régi modellek előtt. Az aukciós háznál látott piros Mercedes 500 K láttán értelmet nyert az egész, és arra gondoltam, végre egy koncepció, ami méltó lehet a Maybach névre, eredeti, és nem egy újrahasznosított és felfújt Mercedes. A koncepció autók két négyes csoportra osztva vonultak körbe a kert központi szökőkútja körül, és örömömre azon az oldalon találtam magam, ahol a Maybach állt. Számomra egyértelmű volt, hogy melyik autó a közönségkedvenc, mert folyamatosan iszonyú tömeg vette körbe az autót, akkor is, amikor később visszaálltak a standjaikhoz. A felvonulásra várakozva ért egy másik felismerés is. A hírek alapján már ismert volt, hogy a Maybach 6 meghajtásáért négy elektromotor felel, amelyek összesen 750 lóerős teljesítményre képesek, de koncepcióautó révén nem voltam benne biztos, hogy mozogni is képes. Nos képes, és nyugodtan jelenthetem, hogy ez világ legszebb és valószínűleg legdrágább távirányítású autója. Az autóban ugyanis nem ült sofőr, hanem mögötte állva, egy hagyományos távvezérlővel kísérte végig az autót a bemutató közben.
A verseny győztese a zsűri szerint a DS E-TENSE lett, azonban a látogatók különdíját a Vision Mercedes-Maybach 6 zsebelte be.
A bemutató jóval ebédidő után ér véget és a tömeg oszlani kezd. A közönség számtalan foodtruck ajánlatából választhat, míg a márkaklubbok a valódi piknikek hangulatát idézve a fűben ülve fogyasztják ebédjüket. Ebéd közben látjuk, ahogy nem épp magyar kisnyugdíjasok módjára az autók gazdái a már említett vándorzenészek muzsikájának hangjára táncraperdültek. Carpe diem, és láthatóan minden résztvevő élvezi, hogy itt lehet, részese lehet ennek a különleges eseménynek. Mire befejezzük ebédünket, rájövünk, hogy több mint négy órája vagyunk itt, és még mindig csak a kert egyik szegletében járunk… Talpra magyar, számtalan csoda vár még ránk.
A kert további részei is újabb érdekességeket rejtenek. Szemtanúi lehetünk egy gőzhajtású autó bejáratásának, miközben a régi Bugattik között ott a legújabb, a Bugatti Chiron pályaváltozata is. Lassan az ember már nem tudja, hova nézzen, merre menjen, mert mindenhol valami érdekesség várja. Például egy üléspróba a McLaren 570S-ben. Nekem már csak az autóban ülni is feledhetetlen élmény. A McLaren mögött pedig a vadonatúj Aston Martin DB 11 csalogat.
Ekkor komikus, bár szinte korabeli kép tárul elénk. Egy régi autót, öltönyös, mellényes emberek tolnak, először úgy tűnik, csak helyváltoztatás céljából, de a „Hey, chaps, would you mind lendig us a hand?” felkérés a keringőre, toljuk be az autót! Innen kissé mókás, ám hihetetlen élmény vette kezdetét, amikor is még több zakót viselő pasas próbálta betolni az autót, sikerrel. Mint később kiderült, egy 1921 GP 1922 TT Sunbeam volt az, nem is rossz versenypedigrével.
A testmozgástól megfáradva agyam már képtelen felfogni, vagy értelmezni a látványt. A verseny Ferrarik (Ferrari 512 BBLM) már alig tudnak kirángatni a fásultságból és a Zagato által készített Alfa Romeo TZ3 Stradale is épp csak becsúszik a bőröm alá. Látom, felfogom a létezését, de nem rendelkezem annyi lexikális tudással, hogy hátteret, értelmet adjak létezésének. Csak itthoni kutatásaimból derül, hogy az autó a Dodge Viper ACR-X-en alapul, és annak 8,4 literes 640 lóerős V10-se hajtja. Összesen kilenc darab készült belőle, és egy itt áll Chantilly kastély kertjében, bárki megnézheti, megtapogathatja.
Szintén értékelni lehet az itt parkoló Hispano-Suizák szépségét, a Citroen DS 19 „Majesty” különlegességét, vagy a hűtőjén még valódi ágaskodó oroszlánt hordozó Peugeot Type 184 Landaulet-t 1928-ból. De innentől már csak két dolog fog meg igazán.
Az első a masszív tömegként tekintélyt sugárzó Mercedes 540K Stromlinienwagen és az árnyékában megbújó törékeny szépséget magán viselő sötétkék 1938-as Alfa Romeo 8C 2900B Lungo Berlinetta. Mindkét autó az „ilyen nincs és mégis van” kategória, amely láttán az emberben akad a lélegzet és arra kíváncsi, hogyan építhettek akkoriban ilyen karakteres autókat. De a Mercedes mellett álló Alfa az, amely láttán azonnal dübörög bennem, ez a legszebb, amit itt láttam. Sajnos kevés időm maradt élvezni a látványt, mert az autó elindul az eredményhirdetésre. A Concours d’Etat – a régi autók szépségversenyén – a zsűri is ezt az autót találta a legszebbnek, így a 2008-as Pebble Beach-i Concours d’Elegance “Best of Show” és a 2009-es Concorso d’Eleganza Villa d’Este “Best of Show” díjak után egy újabb elismerésben részesül.
A 8C 2900B gyártása egyébként 1937-ben kezdődött. A soros hathengeres, kompresszor feltöltős motor 180 lőerős teljesítményre képes. Az autót kétféle tengelytávolsággal készítették. A Corto 2718 mm, míg a Lungo kereken 3000 mm volt. Összesen 32 darab készült belőle, a legtöbb karosszériáját a Carozzeria Touring készítette, míg néhányat a Pininfarina. Az egyik ilyen Pininfarina által készített kabriót több mint 4 millió dollárért árverezték el.
A Mercedes-Benz 540K Stromlinienwagen története is izgalmas. A név kötelez: az „áramvonalas autót” a Dunlop megrendelésére készítették 1938-ban, ám soha nem került bemutatásra és sokáig a Mercedes múzeumában várta feltámadását. Ez a pillanat 2011-ben kezdődött meg, amikor a régi dokumentumok és formák alapján újjáépítették az autót. Míg a történelmi dokumentumokat modern CAD programot használatával digitalizálták, a kivitelezést a 30-as évek módszereivel és eszközeivel hajtották végre. Az autó meghajtásáért egy 5,4 literes soros, nyolchengeres motor felelt, teljesítménye kompresszor nélkül 115 lóerő, míg kompresszorral 180 lóerő. A restaurálás után 2014-ben Papenburgban tesztelték, amikor is kompresszor nélkül 167,97 km/h, kompresszorral pedig 185,57 km/h végsebességet ért el. Nem rossz teljesítmény egy 76 éves öregúrtól.
Az utolsó, részemről igen csak várt program a Jean Todt 50 éves munkássága előtt tisztelgő kiállítás volt. Jean Todt nevét mindenki ismeri, aki csak kicsit is érdekel az autósport, közelebbről a Forma-1 világa. Jelenleg a FIA elnöke, korábban pedig a Ferrari csapatfőnökeként vált híressé Michael Schumacher és Ross Brawn oldalán. Ezért is lehet, hogy először a Forma-1-es Ferrarik tűnnek fel, és az élményektől és a fáradtságtól zúgó fejjel csak arra gondolok: ennyi? Ennyit ér 50 évnyi karrier? Nem mintha az F2000-es, F2004-es és F2007-es nem lenne lenyűgöző, de ha már tisztelgés, akkor nem érdemelne többet?
Dehogy nem.
Egy pillanatnyi kihagyás után megakad a szemem valamin, amitől rögtön átértékelem a kiállítást, újra koncentrálni tudok és látom, hogy több érdekesség is van még. Előttem áll egy kék-fehér Peugeot, óriási fekete légterelőkkel elől és hátul, és aki már valaha is látta, csak két dolgot tud maga elé dünnyögni: Ari Vatanen és a Pikes Peak…
Ari Vatanen 1988-ban ezzel a Peugeot 405 T16-al szerzett győzelmet, amit egy évvel később Robby Unser ismételt meg. Vatanen azt nyilatkozta az autóról:
„Egy dologra örökre emlékezni fogok, ami a felkészülésünk során történt Coloradóban. Az autókat egy ipari terület műhelyében készítettük fel, ahol lehetőségünk nyílt egy lezárt útszakaszon kipróbálni a gyorsulást. Jean Todt mellettem állt az autóban, mivel abban természetesen nem volt utasülés. Az autó gyorsulását megtapasztalva (aszfalton 0-200 km/h 10 másodperc alatt) arra gondoltam, ilyen érzés lehet, amikor kilőnek egy repülőgép-anyahajó fedélzetéről. Jean megpróbált kapaszkodni, de amikor a gázra léptem, eltűnt a látóteremből és felkenődött az autó tűzfalára.”
Kiállították a Peugeot 205 Turbo 16-ot is, amivel szintén Ari Vatanen 1987-ben megnyerte a Párizs-Dakar rallyt. 1989-ben Todt pénzfeldobással döntötte el, hogy két pilótája Ari Vatanen és Jacky Ickx közül melyikük nyeri a verseny, nehogy rivalizálásuk a csapatgyőzelem rovására menjen.
A kiállított autók között volt még a Hannu Mikkolával közös FIAT 124 Abarth Rally 1974-ből és a Jean-Francois Piot-val közös Ford Escort 1968-ból.
Jean Todt maga is jelen volt a rendezvényen és számos díjat is átadott, közte a tiszteletére megrendezett Egy kivételes életút 50 éve kategóriában is, ahol nagy örömére a díjat egykori sofőrje Jean Guichet és a Peugeot 504 Rally Group 4 autó kapta, amellyel közösen megnyerték az 1979-es argentin rallyt.
Szégyen vagy sem, de ekkor fogyott el minden energiám. Az egész napos figyelem és fotózás szinte teljesen lemerített és várt még rám 260 km vezetés. Számos felmérés szerint azok, akik fotóznak, kevesebb dologra emlékeznek az általuk fényképezett látnivalókból. Ez valószínűleg azokra igaz, akik gépükkel folyamatosan kattintgatva járnak. Nekem fontos volt a részlet, és az is, hogy élvezzem a rendezvény hangulatát. Így sem vagyok elégedett. Így hetekkel később is vissza tudom idézni a képeket, pillanatokat, és azt kívánom bárcsak több időm lett volna. Azonban ez egy egynapos rendezvény, igaz egy szót sem ejtettem az előző napi Supercars Rally-ról, amelyen részt sem vettem, és ahova a felhívás szerint olyan autókat vártak, mint Aston Martin One-77, Bugatti Veyron, Ferrari LaFerrari, 599GTO, Enzo, Ford GT, Koenigsegg, Lamborghini Veneno, McLaren P1 és F1, Pagani Huayra és Zonda, vagy a Porsche 918Spyder.
Jó néhány rendezvényen voltam, ahol kötelek mögül, pódiumokon már láthattam ehhez hasonló autókat, de Chantilly volt az első kiállítás, ahol ezekkel az autókkal valódi testközelségbe lehet kerülni. Itt nincsenek szigorúan lezárt területek, a kiállított autókat büszkén vállalják gazdáik és örülnek, hogy márkatársakkal tölthetik az idejüket.
Nekünk pedig marad egy csodálatos környezetben eltöltött, valódi élményekben gazdag nap, ahol nem kell a talpalatnyi helyért vérre menő harcot folytatni. A Chantilly Art et Elégance lenyűgöző rendezvény, amely talán még nem olyan híres, mint nevesebb társai, de a felhozatal szempontjából nincs szégyellni valója. Párizshoz való közelsége miatt érdemes megfontolni egy hosszú hétvégét, amikor az ember ellátogat ide, és hagyja, hogy minden érzékszerve a csúcsra járjon.
Be First to Comment