Tavaly Frankfurt, idén Párizs ad otthont Európa legnagyobb autókiállításának. Ahogy közelgett a dátum, egyre jobban érlelődött bennem az elhatározás, hogy elmenjek és testközelből is láthassak, esetleg kipróbálhassak autókat, mielőtt elterjednek az utcákon. Olvasva a helyi beszámolókat és tanácsokat, valamint tanulva a Frankfurtban szerzett tapasztalatokból, előre elterveztem hol parkolok az autóval, hogyan jutok ki a kiállítás helyszínére, és nagyjából milyen sorrendben nézem meg a kiállító csarnokokat, melyek azok az autók, amelyek jobban érdekelnek.
Az autót az Eiffel-torony közelében hagytam, és a gyönyörű “été indien” nap hívogatott, hogy ma ne a szalonra koncentráljak, hanem élvezzem a napsütést, a pezsgést, Párizs hangulatát. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondoltam, hogy metró helyett busszal megyek az expóra, remélve, hogy nem lesz nagy a forgalom és valahogy odajutok, ugyanakkor legalább látok valamit a városból, a kerületekből, utcákból, ahova egyébként talán nem tévednék. Itt kezdődtek a meglepetések. Az expóra tartó közvetlen járaton volt ülőhely, és nem volt tömeg. A busz akadálytalanul jutott el az expóig, ahol tömeg helyett normális forgalom fogadott. A bejárat még jobban meglepett: kígyózó sorok helyett üres kapuk, unatkozó biztonsági őrök, akik szinte élvezettel ellenőrizték a jegyemet és vizsgálták át a hátizsákomat. Mindez egy órával a nyitás után.
Az 1-es épület, amely elsősorban a francia gyárak otthona, már kiállítási képet mutatott. Óriási tömeg a Peugeot, a Citroen és a Renault standjainál. A látogatót a bejáratnál a Peugeot Exalt tanulmány fogadja, de sokkal többen figyelik a Peugeot másik tanulmányát, a 2008 DKR-t. A maga nemében tényleg lenyűgöző látvány a csupa hullám, sarok, szög terepjáró, állva is száguldani látszik. A két kerék meghajtású tanulmányt egy bi-turbó V6-os dízel hajtja, 340 lóerő és 800Nm teljesítménnyel.
A DKR tanulmánnyal szemben a helyi sztár, a Renault legújabb régi modellje, az Espace áll. A kiállított autókhoz sor áll, mindenki tapogatja, próbálgatja az újdonságot. Az egyterűk ősének tekinthető autó megújulásával más irányba indul, ellenben öt utasának továbbra is fejedelmi kényelmet kíván. Ahogy próbálok besurranni a hátsó ülésre, valaki ledönti a csomagtartóból, és rögtön két megfigyeléssel leszek gazdagabb: 1.) Van benne anyag – az előrelendülő támla szinte magával ránt, alig bírom kiszabadítani a hátizsákomat, 2.) teljesen síkba fekszenek az ülések. A középkonzolt már itt is egy hatalmas érintőképernyő uralja, a tapintás minőséget sugall, és az ember reménykedik, hogy az autót messzire kerüli a francia autóknál rettegett elektronikus megbízhatatlanság.
Megpróbálok szétnézni a csarnokban, de a Ferrari standját már “rutinosan” elkerülöm. Óriási a tömeg, több sorban veszik körbe a látványra vágyók. A Ford területén is nagyobb a tömeg a kelleténél, ezért úgy döntök, majd később térek vissza, irány a többi csarnok.
A cél a Mazda MX-5, de úton oda megállít egy “régiség”. A Honda RA271 F1 1964-ben, három Forma-1-es futamon állt rajthoz, és annak ellenére, hogy a három versenyen a 13. volt a legjobb helyezés, különleges modellnek számított. A másfél literes V12-es motor 230 lóerejével a mezőny legerősebbjének számított, de az autó 525 kg-os önsúlya meghaladta a szabályzatban foglalt 450 kg minimális tömeget.
A Volkswagen csarnokában az új Passat és az Audi modelljei mellett a Lamborghini standot övezi kiemelt figyelem.
A Lamborghini Asterion LPI 910-4 Hybrid a McLaren P1, a Porsche 918, a Ferrari LaFerrari alkotta illusztris társasághoz csatlakozik. Az Asterion 910 LE összteljesítményre képes, elektromos meghajtással akár 50 km megtételére is képes. 3 mp alatt gyorsul 100 km/h-ra és a végsebessége 298 km/óra.
Az 5-ös csarnokban a Mercedes AMG GT viszi a prímet, ha lenne türelmem végig állni a sort, valószínűleg elképzelhetném, ahogy a hosszú motorháztető mögött ülve küzdöm le a kilométereket, de így legalább van idő egy kicsit közelebbről is szemügyre venni a Mercedes AMG Petronas F1-es autóját. Az első szárny légterelőjének összetettségét, finomságát látva szinte felfoghatatlan, milyen aprólékosság, precizitás kell az egyes alkotóelemek összehangolásához, hogy végül összeálljon a kategória világbajnok autója.
A csarnok másik oldalán van a Jaguar újdonsága a Jaguar XE, amellyel egyértelműen a BMW 3-as szériának akarnak ellenfelet állítani, míg terepen az új Land Rover Discovery hódíthat magának újabb területeket. Sajnos a felállított kerítés miatt csak távolról lehet csodálni az autókat, de mindkét autó példázza azt az utat, amellyel az indiai tulajdonú gyárak megpróbálják a legjobb brit hagyományokat, stílust visszacsempészni az életbe. Mindkét autó stílusa lehengerlő, valahol csábítanak az azonnali tulajdonlásra. A Jaguár szinte könyörög, vigyél el futni, míg a Land Rover csak arra biztat, hogy menjünk el túrázni.
A BMW csarnokában lehet tömeg az új 2-es Active Tourer vagy az M család autói körül, állhatnak fenségesen a Rolls-Royce csodái, formára mindenképp a Mini superleggera vision concept viszi el a pálmát. Lehet hírverés az új ötajtós Mini körül, ha ezt az autót gyártásba vennék, visszatérne, vagy talán igazán újra kezdődne a Mini igazi megújulása.
Bár nincs akkora tömeg, mint Frankfurtban, mégis kezdem érezni, hogy fáradok. Visszaindulok az 1-es csarnokba, hogy megnézzem azokat a modelleket, amik érkezésemkor még elérhetetlenek voltak. A Renault Espace zárt ajtókkal fogad, nem lehet kipróbálni, a Ford-nál pedig józan ésszel felfoghatatlan látvány fogad. Délután, a közönség számára nyitó napon az autókat leplek borítják, a hostok és hostessek pihenni mentek, mintha műszakváltás lenne.
A Volvo magabiztosan, vagy a mindent egy lapra el mentén az új XC90-es két példányát állította ki, és az autókat folyamatosan körbevevő tömeg láttán ki lehet jelenteni, hogy bejöhet a vakmerő dobás. Az új XC90 1927 “First Edition” példány készült, amelyből mind elkelt, köztük 19 Magyarországon. Az autóba ülve elfog az otthon érzése. A kényelmes ülés körbevesz, a 19 hangszórós Bowers & Wilkins hangrendszerből szól a zene, és csak arra tudok gondolni, hogy milyen lehet ezzel “áthajózni” Európán, nem törődve a körülöttünk lévő világgal, csak átadni magunkat a vezetésnek, a kényelemnek.
Furcsa hangulatban hagyom ott a kiállítást. Frankfurt után úgy tűnik, mintha kevesebb újdonság, koncepció került volna kiállításra. A Ford napközbeni bezárását is ráfoghatjuk a franciás lazaságra, de mégis meglepő, hogy egy kéthetes kiállítás első napján letakart autókkal fogadja a látogatókat egy autógyár. Egy biztos, hogy Frankfurt németes kiszámíthatósága, precizitása után könnyed érzés a párizsi autószalon, ugyanakkor lehet, hogy ez a könnyed érzés a “Fény Városának” hatása. Érkezéskor, a “La Dame de Fer” láttán, furcsa bizsergés indul meg az emberben, szinte hallja, dúdolja magában a sanzonokat, kedve támad beülni a kávézókba, vagy kiülni a teraszra és élvezni a napsütést. Talán ez a bizsergető érzés volt az, ami kihívott a reflektorok csillogásából, annak ellenére is, hogy továbbra is jó érzés testközelből látni, tapasztalni azokat az autókat, amelyek csak ezek után kerülnek a szalonokba.
Be First to Comment